inOrbit 2016 - Percről percre a legnagyobb inbound marketing eseményről

2016/03/11. - írta: Benyó Dani

b2.jpg

Európa legnagyobb inbound marketing konferenciájának esélye sem volt arra, hogy a Marketingszöveg.com nélkül essen meg. Két napon keresztül minden egyes rezdülést percről percre közvetítek majd nektek (az első napi közvetítést itt találjátok), leültetlek a virtuális székre, hogy Budapesten is tisztán halljátok a szakma szakértőinek minden szavát. Jó eséllyel néhányukkal személyesen is elbeszélgetek majd - kövessetek Facebookon is a teljes élményért. Közvetít: KK Benyó12006700_10200846752728592_849843118269852125_o.jpg

 

***

17:38 - Ezzel a mai közvetítést is lezárom, de hallotok még az inOrbitról - rengeteg információt, tudást és kontaktot gyűjtöttem be, mindebből pedig elképesztően jó anyagok készülnek a következő hetekben a Marketingszöveg.com-ra.

Köszönöm nektek a két napnyi töretlen figyelmet, remélhetőleg hasznosnak, vagy legalább szórakoztatónak találtátok mindezt. Nasvidenje!

2016-03-11-13-11-14-461.jpg

17:22 - A legutolsó előadás következik, melyet Nenad Senić tart majd, akit Andraž külön is méltatott. Arról lesz szó, hogyan tartsd fenn a célközönséged érdeklődését. Tegnap egyébként még Las Vegasban adott elő, és még most is remeg kicsit a turbulenciától (állítása szerint).

Nenadnak láthatóan a töke tele van a tartalommarketing definiálgatásával. Oda se néz neki, mi a különbség az inbound és a content marketing között és hasonló hülyeségek: eredményeket akar.

Inkább inspirációs, mint edukációs beszédet tart: arra bátorít, hogy vágjunk bele bátran a tartalommarketingbe, pörgessük fel a döntéshozatalt, viszont ne becsüljük alá a tervezést: töltsünk el vele annyi időt, amennyi alatt tökéletes kampányt tervezhetünk.

17:14 - Ne hagyd, hogy valaki anélkül hagyja el az oldalad, hogy megadná neked az e-mail címét. Egyetlen e-mail is rengeteget érhet (A ROI-ról volt szó korábban), ezért annyi lehetőséget kell adnod a feliratkozásra, amennyit csak lehet. De lehetőleg ne nyomulósan, ne sales-személettel tedd ez, kínálj értéket cserébe.

16:57 - Tamara Gielen arról beszél, hogyan turbózhatjuk fel webáruházunkat e-mail marketinggel. Mindenekelőtt hírleveleket kell küldeni, de nem unalmas termékajánlókkal, hanem perszonalizált hasznos tartalommal. Ha már van hírlevelünk, minden oldalunkon hirdessük azt.

Feliratkozáskor csak a legszükségesebb információkat kérjük el - a többit később is megszerezhetjük. Multi-step megközelítéssel is jók lehetünk: több lépésben kérünk el infókat, de már az első lépésben feliratkoztatunk.

Automatizáljunk, figyeljük a vásárlói utat. Ez utóbbi azért fontos, mert így tudni fogjuk, hol van szükségük segítségre. Ez témát ad a mailekhez.

Fontos: használj welcome e-maileket, mert nagyon magas a megnyitási arányuk. Sőt, küldj egész sorozatot.

Pro tip: a feliratkozók az első 30 napban a legaktívabbak, tehát ilyenkor kell megragadni őket.

16:08 - Az imént elbeszélgettem Andraž Štaleccel, aki az inOrbit főszervezője a Red Orbit részéről és a tegnapi nap legjobb előadását tartotta.

Azt mondja, a legnagyobb gond az, hogy a cégek nem okosan végzik online kampányaikat: nem megfelelő dolgokat mérnek, és nem megfelelő közönséget céloznak. Csak a vásárlást nyomják, így viszont lemondanak egy hatalmas potenciálisan kiaknázható célközönségről, arról, hogy saját közösséget építsenek.

Erre a tartalom szerinte kiváló eszköz, bár nem olcsó, hiszen az igazán jó tartalom pénzbe kerül - de megéri. Ha a cégek megfelelő mérőszámokat választanak, jól határozzák meg a KPI-okat, akkor látni is fogják ezt. Szerinte pár éven belül elterjed majd ez az okos megközelítés.

Ugyancsak fontos, hogy a tartalommarketing kampányok eredményei nem azonnaliak: hónapokba, akár egy évbe telhet a látható eredmény, ezért is kell jó mérőszámokat figyelni, és nem rögtön a konverzióra menni.

(Ha olvassa a közvetítést, ezúton is köszönöm, hogy szánt rám pár percet a káosz közepén. :)

img_20160311_160446.jpg

15:39 - Nem véletlen, hogy kicsit eltűntem, alkalmam volt ugyanis beszélni Gandera Balázzsal, az Intren CEO-jával, aki kiszúrta a közvetítést és volt olyan rendkívül jófej, hogy megkeresett.

Megtudtam tőle például, hogy az Intren és a Red Orbit azért rendezték közösen a rendezvényt, mert a Google akkor támogat egy ilyen konferenciát (ez esetben például azzal, hogy küldtek saját embert előadni), ha két külön országból való hivatalos Google Partner rendezi azt - az Intren és a Red Orbit is ilyenek.

Balázsék egyébként elégedettek a rendezvénnyel - szerinte is volt pár alapozó szintű előadás, de azért ez egy félezres konferenciánál, pláne ilyen széles témával, mint az inbound marketing, bőven belefér.

Emellett megnyugtattam, hogy az előadása nem volt unalmas, szerintem kiváló volt, és a Twitter-feed alapján a résztvevők is imádták. A Marketingszöveg.com részéről drukkolunk neki, hogy legközelebb videóvetítgetős-sztorizgatós előadás jusson neki. :)

cxzvqynwcai9fu3.jpg

15:02 -  Fontos a tudományos és az üzleti megközelítés közötti különbség a tesztelésben. Előbbinél kiderítjük azt is, hogy ha volt különbség, mi okozta azt - utóbbi esetben csak örülünk, hogy van, és a jobb változatot használjuk. Értelemszerűen az első megoldás több energiabefektetést kíván, de sokkal hasznosabb.

14:58 - A staff közben már pakolászik, de meg kell jegyeznem, hogy a csajok végig rendkívül segítőkészek és lelkesek voltak, nagy szerepük volt ebben a remek két napban.

#inorbit16 staff

@bosstjanz által közzétett fénykép,

14:55 - Marie Polli a Conversion XL-től arról beszél, milyen fontos az A/B tesztelés. A három alapszabály, amelyet az innovatív teszteléshez szem előtt kell tartanunk:

  • Legyen a különbség statisztikailag szignifikáns
  • Legyen elég nagy a minta (lehetőleg a teljes célközönség
  • Legalább két üzleti cikluson (business cycle) keresztül teszteljünk

14:32 - Várakozásaim ellenére ez egy eléggé alapozó szintű előadás, valószínűleg ezért is került ebéd utánra. Persze hasznos annak, aki még nem hallott a programmaticról, de az üzenetét már ma is többször hallottuk: a rendelkezésre álló adataidat használd fel bölcsen. Ebben az esetben a CRM-ben rendelkezésre álló adatokat ahhoz, hogy perszonalizált display hirdetéseket jeleníthess meg. Konkrét példákat viszont nem látunk sajnos.

14:08 - Mariusz Pawelcyk (Sociomantic) előadása következik, méghozzá arról beszél majd az ebéd után elálmosodott tömegnek, hogy mi a CRM szerepe az adatvezérelt marketingben.

13:46 - Ebédszünet van, már egy jó ideje. Ilyenkor több szabadidős elfoglaltság is kínálkozik, például kedves lányok invitálnak csocsózni (két asztal is van, heves csaták folynak).

Ja pa iiii. #inorbit16

@bosstjanz által közzétett fénykép,

 

12:44 - Balázs előadásának oroszlánrésze a mikromomentumokról szólt, ezért ebbe most nem megyek bele - olvassatok Kontentet. :) A lényeg, hogy a mobilkorban hatalmas lehetőségek rejlenek a brandek számára, ehhez viszont fel kell fogniuk, hogyan változott meg a felhasználók viselkedése, hogyan gyárthatnak olyan tartalmakat, amelyek a megfelelő pillanatokban elérik a célközönséget, és fel kell fogniuk azt is, hogyan vezet mindez a megtérüléshez.

Egyébiránt remek előadás volt, nagyszerűen foglalta össze a témát.

12:12 - Most pedig magyar előadó következik, Gandera Balázs az Intrentől, a brandingbe ássuk bele magunkat a vezetésével. (Persze rosszul írták ki a nevét: Balasz.)

Balázs adatokat mutat: a hagyományos reklámköltések zuhannak, a digitális reklámköltések tavaly 13 százalékot nőttek.

A cégek látják is, hogy a digitális marketing egyre fontosabb, egyre többet akarnak rá költeni a jövőben. Nem mindig értik meg azonban teljesen, hogy mi érhetnek így el: sokszor lehetetlen dolgokat várnak el az ügynökségektől.

"Content is king, but the next is analytics", mondja Balázs. Adatok nélkül nem győzhetjük meg a döntéshozókat, jó KPI-ok nélkül nem látják a cégek a megtérülést.

12:11 - Vagy tényleg egy emberrel bontatják el a bazi inOrbit feliratot, vagy valaki most lopja el egy kisfurgonnal.

12:03 - Nem kell, hogy mindig a te contented legyen a legdrágább, a legprofibb ahhoz, hogy az emberek imádják. Itt lép be a user generated content: készíttess videókat a közösséggel, szervezz versenyt, hagyd, hogy a felhasználók ingyen legyártsák neked a legjobb tartalmakat.

Összegezve, a formula egyszerű: találj olyan témát, ami közönségedet érdekli, csinálj belőle sztorit, mesélj történetet, és teremts kapcsolatot a nézőiddel.

11:58 - Jut eszembe, rendszeres olvasóink furcsállhatják, hogy eddig nem panaszkodtam a wifire. Ez azért van, mert külföldön úgy rendeznek konferenciát, hogy ötszáz ember egyszerre gond nélkül használja, még egyszer se volt gondom vele. Ellenben ugye kishazánkkal, ahol egy online marketing konferencián a wifi teljes hiánya még csak nem is furcsa.

11:51 - Ejha: az amerikaiak a YouTube celebeket átlagosan ötször olyan befolyásosnak látják, mint a hagyományos sztárokat. Miért? Mert amatőrök (legalábbis látszatra), közelebb állnak hozzánk, mint például egy beautyvlogger, aki szomszédcsajként magyarázza el, hogyan csavard a hajad (vagy ilyesmi, nem tudom, mit csinálnak a beautyvloggerek).

A böngésző emberek inspiráló új tartalmakat keresnek. Akik keresnek, azok ellenben inkább releváns tartalmat (ami pl. válaszokat ad egy problémára).

cdqxpntwoaq4hh9_jpg_large.jpg

Tízből négy sikeres, engaging videó branded content volt a YouTube-on 2015-ben.

11:45 - Carolin arról beszél, mi ragadja meg egy videóban az embereket. Az unboxing például tökéletesen érthetetlen ugye, mégis népszerű: az emberek szeretik az élményt másodkézből is átélni, és segít nekik a vásárlási döntésben. Adj hasznos tartalmat, információkat, élményt.

Továbbá: ha már rájöttél, mit szeret a célközönséged, ne egy videót csinálj, készíts sorozatot! Ha ügyes vagy, várják majd a következő részeket, megosztják, nem ecsetelem, mennyire jó ez neked.

11:39 - A YouTube fő platformja egyre inkább a mobil: egymilliárd felhasználójukból 50% már telefonján tekinti meg a videókat.

A felhasználók 83 százaléka más eszközt is használ, miközben tévét néz. Vagyis nem adja a teljes figyelmét egyvalakinek, hacsak nem mutatunk neki valami kiemelkedően jót. (Also: ennyit ér a tévéreklám.)

11:33 - Carolin két videóval szemlélteti a gagyi és a zseniális közötti apró különbséget. Az elsőről meg se jegyeztem, miről szól, valamiről valaki lelkesen magyarázott. A második ez volt:

 

Eközben a közönség kézfeltartással jelezte, meddig figyel, meddig érdekli a videó. Az elsőnél hamar lehullottak a kezek, Van Damme-nak végig tisztelgett a közönség.

11:26 - Első kávészünet letudva, ráadásul magyarokat is találtam végre (üdv, kedves Intrenesek :). Témájából ítélve érdekes előadás következik, Carolin Jahn YouTube brand specialist beavat abba, hogyan nyerhetjük meg a YouTube-ot.

11:00 - Amíg mi kávézunk, nektek bemutatom a rendezvény sztárjait, egyben a "random szponzor" kategória elvitathatatlan győztesét: az 1500 eurós fabringákat.

img_20160311_103137.jpg

10:40 - Key business objective-ek a turizmusban Ivan Recvic szerint:

  • Vásárlások
  • Marketing ROI
  • Drop rate lépésenként
  • Visszatérések
  • Ismételt vásárlások
  • Hűség
  • Megszakított vásárlások

Az előadást úgy summáznám, hogy gyűjts be minden lehetséges adatot az utazókról, utazni vágyókról. Ehhez képest optimalizálhatod a folyamataidat (pl. egyből a visszautat is megszervezed), szolgáltatásokat (adsz az utazáshoz taxit, transzportot stb.).

10:35 - Odakint ötletelőszobát állítottak a szervezők: bemész, megvilágosodsz, validálod.

img_20160310_150828_1.jpg

10:17 - Ne félj a tartalmaidat finomítani, újraírni. Mindig tudsz úgy változtatni rajta, hogy a célközönségednek még hasznosabb, még tetszetősebb legyen - feltéve, hogy nem linkeskeded el az adatgyűjtést, aminek az első lépésnek kell lennie.

Adj értéket, légy hasznos stb. Ezt kihagyjuk, hallottuk már elégszer milyen a jó tartalom.

10:04 - Mi van, ha ellopják a tartalmadat? Ugrándozz örömödben, mert ha ellopják, akkor valószínűleg nagyon jó tartalmat készítettél. Emellett terjeszd ahogy csak tudod, hogy tudják, tiéd az eredeti.

Így validálhatod az ötleteidet:

  • A célközönség segítségével (ügyfelek, fórumok, közösségi oldalak, csoportok - Reddit, Quora, Ask.com stb.)
  • Iparági szakértőkkel
  • Felmérésekkel, kérdőívekkel (Google Consumer Surveys, Survata, Typeform, Twitter polls)

Hogyan találj ki olyasmit, ami garantáltan működik?

  • Elemezd a konkurenseket, milyen tartalmakat gyártanak, melyek sikeresek?
  • Listázd a legsiekresebb anyagokat, a legjobban osztott, lájkolt, olvasott tartalmakat és hogy milyen forglamat generálnak.
  • Brainstormingolj!

09:59 - Első lépés: azonosítsd az iparági véleményformálókat, a konkurenseket, és vizsgáld meg a legnépszerűbb tartalmakat. Ez utóbbihoz Alexandra a BuzzSumót ajánlja, amit mi is használunk egyébként, elképesztően hasznos eszköz. Végül pedig a legláthatóbb oldalakat (visibility) lődd be.

Mindez ahhoz kell, hogy az adatok birtokában jobb tartalmat állíthass elő. Készíts az ötletekről spreadsheeteket.

cdqwja-w0aeajlh_jpg_large.jpg

09:51 - Az orosz Alexandra Tachalova lép színre, és elvileg bemutatja a tartalompromóció és terjesztés egyszerű receptjét. Ez a következő volna:

1. Remek ötlet

2. Jó megvalósítás

3. Stratégiai kapcsolatépítés

09:34 - Anton arról beszél, hogy a Twitter milyen jól használhatjuk a user generated content terén, egy jól irányzott párbeszédindítóval könnyen rávehetjük a felhasználókat, hogy tartalmat gyártsanak nekünk. Indíthatunk challengeket, nyereményjátékokat is, így viral tartalmat is nyerhetünk, mivel a felhasználók elképesztően lelkesek és kreatívak.

Customer supportra szintén használható, hiszen azonnal és személyesen reagálhatunk ügyfeleinknek, ami ugye a jó ügyfélkezelés alapja.

Pro tip: a gifek és videók produkálják a legmagasabb elérést. Egyetlen év alatt kétszázhússzorosára nőtt a Twitteren a videók megtekintése (!).

09:17 - Tegnap kritika ért, hogy nem árultam el, milyenek a csajok. Örömmel jelenthetem, hogy egyrészt Ljubljanában rendkívül magas a színvonal, gyönyörű lányok futkosnak az utcán, a konferencia nemzetközi közönségére pedig férfiembernek szintén egy szava nem lehet.

cdl4jqmxiaeszbp_jpg_large.jpg

09:14 - Egyelőre megtudjuk, hogy a Twitteren remekül oszthatóak meg élőben minőségi tartalmak - ha több aktív magyar lenne, talán én is inkább ott közvetítenék.

Jól lehet párbeszédeket kezdeményezni (amiről ugye tegnap Ed Fry beszélt), az emberek gyorsan, könnyen és lelkesen válaszolnak. Ez sem meglepő.

09:03 - Pár perc és kezdünk, mindjárt egy igen érdekes (bár magyarok számára kevésbé releváns) témával: Anton Krasun a Twittertől jött, és arról mesél majd, hogy szerezhetünk és tarthatunk meg vásárolókat a Twitter segítségével.

2016-03-11-08-56-10-4699.jpg

12798897_1037158212989813_1619859477535875759_n.jpg

08:34 - Vélemények az első napról: a kanadai, svéd és szlovén SEO-szakik több SEO-ra számítottak, a szerb online marketingesek ellenben teljesen meg vannak elégedve. Az olaszok szerint túl korán kezdődik a konferencia (reggel 9). Egyébként mindenki szerint megérte Ljubljanába jönni - szerintem is.

Oldalt az esti networking party helyszíne, a Neboticnik "felhőkarcoló" (névre, egyébként 13 emelet) terasza, ahol mojitók mellett beszélte meg a társaság, hogy is van ez a content dolog.

07:30 - A networking party nagy siker volt, bár a reggelinél látok néhány fáradt arcot. Hamarosan indulunk Brdóba a második napi programra, ami megint erős lesz, senki ne menjen sehová, ismét percről percre közvetítek.

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása