Tartalommarketing Fehér Ház-módra: Obama neturalmának titkai

2017/01/20. - írta: Benyó Dani

Holnap új fejezet kezdődik a Fehér Ház történetében. Barack Obama elnöksége véget ér, helyére a republikánus Trump kerül majd.

Mindkét személyiség megosztotta a közvéleményt, kaptak jócskán hideget-meleget, ebben a cikkben azonban nem a politikai beállítottságukon, vagy vezetői kvalitásukon lesz a hangsúly.

Amit mi fókuszba helyezünk az a tartalommarketing.

Kivesézzük, hogyan alkalmazta az exelnök a tartalommarketinget, miként kovácsolt magának előnyt belőle, valamint milyen innovációkat vetett be a kívánt siker elérése érdekében.

Hogyan lett közösségimédia-nindzsa?


Obama ereje főképp abban rejlett, hogy nem félt beleugrani az ismeretlenbe.

Mesterien használta fel az összes létező közösségi oldalt kampányához, ami manapság már nem tűnik korszakalkotó ötletnek, de 9-10 évvel ezelőtt merész húzás volt.

obama_bloghu_1.png

Csapata pontosan tudta, hogyan kell megszólítani különböző célcsoportokat, milyen stílust kell felvenni, hogy szimpátiát ébresszen bennük. Simulékony kommunikációjuk volt sikerük egyik alappillére.

Amerikában egyre nagyobb kultusza van, hogy sztárokat, ismert arcokat állítsanak maguk mellé az elnökjelöltek, Obama ebben is csillagos ötösre vizsgázott. Nem elég, hogy Beyoncé, Ben Affleck és Justin Timberlake is mellette voksoltak, de nyilvánvaló, hogy a celebek rajongótáborából emiatt szép számmal kerültek ki Obama-szimpatizánsok

Ráadásul a volt elnök kiválasztott egyet sztártámogatói közül, nevezetesen Kal Pennt, majd megtette a Fehér Ház Közkapcsolati Iroda helyettes igazgatójának.

Kampánycsapata egyértelműen uralta a közösségi hálókat, begyűjtötték a kampányadományokat, és táncoltak Clinton, Edwards és McCaine idegein.

Bár az előválasztásokon Clinton tűnt esélyesnek, demokraták között is többen szavaztak rá (17,857 millió a 17,584 millióval szemben), végül Obama lett a befutó.

5 pont, ami nélkül nem ment volna…

  1. Nem akart a „fekete” elnök lenni és az sem volt célja, hogy az afroamerikai szavazók körében bőrszíne miatt legyen közkedvelt. Beszédei, a problémák, amikkel foglalkozott minden társadalmi réteget érintettek. A népszerűtlen iraki háborúval szemben is komoly ellenállást mutatott.
  1. Támogatta a napjainkban oly divatos feminizmust, nem kevés női voksot bezsebelve ezzel. Különösen Clinton miatt volt fontos bedobni ezt a csalit, ám kormányzása alatt is szívügyének tekintette az egyenjogúság kérdéskörét.
  1. Lazaságban vitte a prímet. Ő volt az a típusú jófejapuka-elnök, aki elérte, hogy egy olyan korcsoportban is favorit lehessen, melynek tagjai nem igazán érdeklődnek az aktuálpolitika iránt. Fiatalok körében trendi volt rá szavazni.
  1. Nem pihentek az emberei. 13 milliós címlistát dobtak össze az e-mail kampányra, ezen felül megállás nélkül bombázták a támogatókat SMS-ekkel és YouTube videókkal. A hagyományos média használata szinte semmilyen, de leginkább nagyon kicsi szerepet játszott a kampányban.

obama_bloghu_2.jpg

Már a tárgymezők is külön cikket érdemelnének.

  1. Végül meg kell említeni az Obama-fanokat, aktivistákat, akik neten harcoltak kedvencükért, a demokrácia kereszteslovagjaiként hirdették az igét, ezzel kattintásokat, megosztásokat generálva, ami ugyancsak hozzásegítette Obamát a győzelemhez.

Készíts videót és spórolj


2005-ben Howard Dean volt a legelső elnökjelölt, aki kihasználta az internet kínálta lehetőségeket kampányához. Attól függetlenül, hogy hagyományos módszerekkel kooperált kellően hatásos volt.

Természetesen 2008-ban már mindenki élvezte az internet és közösségi média előnyeit, ám a jelöltek közül mégis Obama tudott a legtöbbet kihozni belőlük.

A YouTube-videók kiemelten fontosak voltak az előválasztások idején, hiszen ingyenes reklámfelületként funkcionáltak. Nem mondhatjuk biztosan, hogy hatékonyabbak lettek volna a tv-s hirdetéseknél, de anyagilag mindenképp jobban jártak velük.

 

A 4,5 millió órányi megtekintés, amit elértek, 47 millió dollárnyi reklámidőt kóstált volna a televízióban. A YouTube potenciálját mi sem mutatja jobban, mint hogy 2008-ban azok a videók, melyben Obama nevét említik 1,9 milliárdos nézettséget hoztak.

Inaktív, mégis nézik, mi az?


2006-ban jött létre Barackobama.com, és bár fontos politikai kérdéseket feszegető, jövőbeli terveket tárgyaló videói is jelentősek, leginkább mégis azért ért el idáig 307 milliós megtekintést-ami még döbbenetesebb, ha tudjuk, hogy az oldal 3 éve inaktív-, mert Obama egy addig a pontig politikusi körökben nem ismert hangnemet és kommunikációs stílust mutatott fel.

Nem vonalas, karótnyelt, konzervatív, hanem impulzív, vicces, karizmatikus, valamint emberi.

obama_bloghu_3.jpg

Valószínűleg ezen tulajdonságai nélkül nem válhatott volna szenátorból az Amerikai Egyesült Államok elnökévé. Remekül tudta hozni azt a „szerepet”, amire épp szükség volt, és tette ezt mindenféle manír vagy görcsösség nélkül.

Rendszeresen hívták vendégként különböző showműsorokba, talán a legemlékezetesebb alakítása a Saturday Night Live adásában történt.

Minden csatornája elnök


Említettük korábban, hogy a barackobama.com-ot már nem frissítik, de nem kell a pánik, nem maradunk obamátlanul.

 A The White House csatorna tele van aktualitásokkal, bár ez egy szárazabb oldalát mutatja az elnökségnek/exelnökségnek. Nem annyira szórakoztató, hétköznapi, mint elődje, inkább hivatalosabb, na azért annyira nem, hogy ne láthassuk esetleg Obamát énekelni, kisgyerekkel jófejeskedni, vagy bárhol bármit csinálni.

A szerkesztők igyekeznek minél gyakrabban, minél színesebb, változatosabb videókkal előrukkolni, így nem maradhatunk le semmiről.

Összességében megállapíthatjuk, hogy a 44. elnök hamar rákapott a tartalommarketing ízére, kellő magabiztossággal megreformálta, és az újításai egytől-egyig be is váltak.

Természetesen ez a publikáció nagyon vékony szelete a tortának, van itt még miről beszélni...

Ha szeretnéd a teljes cikket elolvasni és kiváncsi vagy
Obama további tartalommarketing-hackjeire kattints ide!

4 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

midnight coder 2017.01.21. 12:26:51

Na most gondolom, kb. ugyanez a csapat volt Klingonné mögött is. Ők pedig elbuktak. Azaz valószínű, hogy Obama sikere mögött bizony a bőrszíne volt és semmi több.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.01.21. 12:55:29

"Obama neturalmának titkai"

A micsodájának?

Az Ellenálló 2017.01.21. 13:19:10

@midnight coder: A logikád nem állja meg a helyét, mert nem hinném, hogy több szinesbőrű ember szavazott volna Trumpra.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.01.21. 14:18:17

@Elvetemült ellenálló:

Ahogy Klintonnéra sem. Akkor meg miért is lenne hibás midnight coder logikája?
süti beállítások módosítása