Így vérzik el a hagyományos taxizás az internet korában?

2015/03/19. - írta: Sipos Zoltán KK

Azt szoktam mondani, hogy a tradicionális reklámozási modell azért bukik el (mikor csak hirdetünk összevissza), mert az internet előtt alakult ki. A kommunikáció korában már nem működik minden ugyanúgy, mint előtte. Talán ez igaz a személyszállításra is: nem lehet elmenni mellette, hogy az Uber és Wundercar működik. Csak nem éppen taxiként.

Elöljáróban: jelentős taxiforgalmat bonyolítok utasként, mivel sűrű tárgyalásaim vannak, melyeknél sokszor a közösségi közlekedés túl sok időt vesz igénybe, ráadásul az autóban kényelmesen telefonálni, kicsit dolgozni is lehet. Mivel parkolót keresni nincs idő, ezért nem saját vagy bérelt autóval dolgozom. Így havi 150 ezer forint körüli taxiszámlát gyűjtök össze, amivel bár szerződéses kapcsolatban vagyok az egyik fuvarszervező társasággal, kedvezményt nyilván nem kaphatok a rendeletben meghatározott díjból.

Úgy döntöttem, kipróbálom a két közösségi fuvarszervezéssel foglalkozó applikációt. Sok véleményt olvastam olyanoktól, akik ritkán igénybe veszik taxi helyett vagy bulizni ezzel járnak, én viszont naponta használnám, olykor egy napon belül akár öt-hat útra is, és így az én preferenciáim mások, talán a tapasztalatom is hasznos lehet.

Ezért ma elfelejtettem a taxitársaság számát, és kizárólag a két appot használtam.

Az első út

Hülye helyen van az iroda, nem lehet megállni, s bár a sárga taxikkal meg tudják oldani pár percre a várakozást, nem mertem a civil autóst ilyenre megkérni. Viszont egyszerű feladatot sem akartam: a közeli egyirányú utcában lévő benzinkúton nyomtam rá az autókérésre. A GPS belőtte a helyemet a Wundercar alkalmazásában, majd egyetlen pillanat alatt megjelent egy narancsszínű Suzuki Swift emblémája, s egy név: Rezső jön értem.

Az app szerint még tíz percet kell várnom. Semmi gond, a taxinál is előfordul ilyen, ráadásul szándékosan korábban indultam. A húszperces útra hagytam 40 percet, hogy semmiképpen se érjen meglepetés. Láttam az appban, ahogy elindul az autó, és végig követhettem nemcsak az aktuális helyét, de a várható útvonalát is, ahogyan eljön hozzám. Volt azonban egy kis probléma: a GPS pontatlansága miatt nem egészen oda irányította az autót, ahol álltam, ami az egyirányú utca miatt nehézséget jelentett.

Egyetlen gombnyomással hívni tudtam Rezsőt, mikor láttam, hogy bár a térkép szerint megérkezett, mégsem állt meg előttem. Száz méterre volt, és két percen belül be is kanyarodott elém. Az autó és a sofőr is rendben volt: belülről szinte teljesen taxiszerű volt, hogy nemcsak egy térképet mutató mobil (a Wunderapp sofőrapplikációja), de egy navigátor is lógott a szélvédőről.

Rezső már a kezdetektől wunderes, tavaly május óta tolja az ipart. Azt mondja, előbb indult ez, mint az Uber, ő ezért maradt itt. Leszögezi, hogy ő nem kap a fuvarért pénzt: az út végén én a Wundercarnak fizetek, melyből ő kap borravalót. De nem kötelező, elvileg fizetés nélkül is leléphetek, bár minden sofőr minősíti az utast, aki egyszer ezt megteszi, azt a belső Facebook-csoportjukban úgyis feketelistára teszik, és többé nem veszi föl senki. A német cégtől hetente kap fizetést. Most májusban be is vallja, és megfizeti a 16% SZJA-t és 27% EHO-t. De sok kollégája nem, ami szerinte öngyilkosság.

Bár gyakorlott vezetőnek tűnik, nem tudom nem észrevenni, hogy mivel nem taxiban ülök, nem a buszsávban haladunk. Araszolunk a dugóban, mikor nekem vészesen telik az idő. Arra gondolok, talán illene oda szólnom az ügyfélnek, hogy késni fogok.

Végül épp a megfelelő időpontban érkeztünk meg, tehát negyven perc alatt jutottam a Horvát utcából a Bartók Béla útra. Taxival 2500 forintból lettem volna meg, itt 1300 forintot mutatott az applikáció. Az első út előtt 3000 forintos kupont adott a Wundercar, így nekem semmibe sem kerül, jól fölnyomom a borravalót, és 2600 forintra okézok rá. Készpénzforgalom nem történt, Rezső elköszön tőlem.

Nem bánom, hogy ezres jattot adtam: valamennyit a taxisnak is szoktam, és úgysem az én pénzem. Újra nem fogok utazni: a különbség nem annyi, hogy húsz percet megérjen. Meg hát nem fogom én nézegetni, megjött-e a kocsi, a sárga taxikat legalább megismerem... Persze akkor még nem tudtam, hogy bele lehet jönni.

Az Uber-élmény

Innen a kétórás tárgyalás után az I. kerületbe mentem volna. Csakhogy rossz címet dobott az app, és nekem föl sem tűnt. A kilencperces út helyett az ellenkező irányba indulunk, Csepelre, és csak félúton veszem észre, hogy valami nem jó. A közösségi fuvarban azonnal van közös téma, ami elvonja a figyelmet: mióta csinálod, mi a tapasztalatod, nem fél az NAV-tól? És máris eltelt az út. Félútról fordulunk vissza, a sofőröm mondja, hogy hát ez bizony nekem kerül majd pénzbe. Nem tudja talán, hogy az Uber is adott egy ingyen utat a regisztráció mellé?

Az Uber programja nagyon hasonló, mint a Wundercar, bár nekem kicsit kényelmetlenebb: nem tudom, hol lehet borravalót adni, úgyhogy nem is adok. Az út háromezer-néhányszáz forint a kitérővel együtt. Taxival jóval drágábban jöttem volna ki, bár ott a taxis visszakérdezett volna, hogy melyik kerületbe megyek.

A megbeszélés után tartom magam a fogadalmamhoz, az I. kerületi utcában is taxit rendelnék. Van még 400 forintnyi engedmények a Wundercaron, elindítom az appot, mutogatja a különböző sofőröket, de senki sem indul értem. Végül valaki elvállalja, de két perc múlva jelez a program: ő is visszaadta a címet.

Az Ubert választom, tíz perc múlva ott áll az autó, egy kitűnő állapotban lévő Mercedes, ilyet sem láttam még taxiforgalomban. A sofőr visszavitt az irodához 945 forintért. Taxival ez 1500 forintos út szokott lenni. A különbség jelentős, gyakorlatilag 30% körüli.

Az Uber-sofőr elmondja, hogy náluk csak 130 forint egy kilométer, a Wundercarnál 170. Mindkettő nagyon versenyképes a kötelező fővárosi 280 forinthoz képest, ráadásul a taxiknál a 450 forintos alapköltségen áll a taxióra, mikor beülünk.

Hogy mindez illegális vagy joghézag csupán, az más kérdés. Pénzben jelentős a különbség: az én taxiköltségem is 50-70 ezerrel lehet kevesebb havonta, ha az Ubert használom (vagy a Wundercart, ha hajlandóak kiállni). De le kell mondanom a buszsávról, és 3000 taxis helyett 4-5 száz közösségi autós marad, aki kiállhat hozzám. Már ha tényleg vannak annyian, és ez nem csupán a cégek propagandája.

Fontolgatom, hogy áttérjek-e. Hiszen ha sietek valahová, akkor biztos, hogy még taxit hívnék.

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása