A Music Fm is a Lights Off áldozata

2015/01/03. - írta: Sipos Zoltán KK

Tegnap arról írtam, hogy kommunikációs hibát követett el a Music Fm, amikor nem tette egyértelművé, hogy nem volt pénzügyi érdeke a Lights Off partijában, és nem járt élen a kárenyhítésben. Ma azonban telefonon sikerült beszélnem a Music Fm vezérigazgatójával, Kiss Anikóval, aki elmondta, hogy több dologban tévedtem.

A Music Fm nem kapott semmilyen ellentételezést a partiért, ráadásul élen jár a kártalanításban: weblapjuk főoldalán megjelenített közleményben kérték a sértettek jelentkezését, ellenőrzik, hogy visszakapták-e az értékeiket, és segítenek a feljelentésben is, tehát mindaz megvalósul, amit kértem.

Csak ők álltak a média rendelkezésére, így tőlük tudtak tájékozódni, és szintén siker a kommunikációban, hogy már nem Music Fm-botrányként, hanem a felelős és a szervező alapján Lights Off-botrányként hivatkoznak rá. A Music Fm nagyon alapos szerződése védi a károsultakat. A helyszínen a törvény által előírt 40 biztonsági őr helyett épp a rádió kérésére 80-an dolgoztak, de ezek külső cég emberei voltak, az ő viselkedésük az igazgatót is megdöbbentette.

A Facebookon történő letiltásokat én szintén kommunikációs csődként jellemeztem. Kiss elmondta, hogy csak a mocskolódó, alpári hozzászólásokat tiltották le, valamint nem igaz az a sajtóállítás, hogy volt kint egy bocsánatkérő bejegyzés, amelyet levettek volna. E kettő állítást ellenőrizni nem tudom, de illő, hogy itt szerepeljen: amennyiben igaz, úgy én rossz információkból nem helytálló következtetéseket vontam le. Az, hogy most már a hagyományos cuki kutyás-cicás posztok jelennek meg, azért van így, mert a rádió ettől még működik tovább.

Kiss Anikó egyébként nem fenyegetett perrel, együttműködő volt, őszintén megrendültnek tűnt, úgyhogy szigorúan szakmai szempontból kitűnő volt a telefonos kommunikáció során: meggyőzött és megnyugtatott, hogy keményen végig viszik az ügyet, és nem engedik elbújni a felelősöket. Jó lenne ezt a karakán üzletasszonyi kiállást látni minden online felületükön, úgyhogy elnézést kérek tőle, amiért kölyökösnek tartottam.

Hamarosan a Hungexpóval közös közleményt bocsátanak ki.

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása