Konverzió & lojalitás az Ecommerce Expo 2016-on (percről percre)

2016/03/24. - írta: BalázsV

"2016 legnagyobb e-kereskedelmi rendezvénye", olvasom az EcomExpo oldalán. Az ilyesminek nem tud ellenállni a marketinges szív, ezért Kreatív Kontroll in da house. Rendületlenül hiszek abban, hogy ezek a közvetítések jók és építik a szakmát, az előadóknak és a konferenciáknak pedig plusz publicitást adnak.

Gyere a Kreatív Kontroll standjához pacsizni velünk, kapsz Kontent magazint is. Zoli a Marketing & vevőszerzés teremben lesz 12:30-tól (spoiler: epic előadása lesz). Engem onnan ismersz fel, hogy valószínűleg van egy laptop előttem és közvetítést írok, illetve úgy öltöztem fel, mintha Detroitból jöttem volna. Szóval csak a szokásos. Benyó közvetít a Marketing-teremből. Ügyfelünk, Lászlók Tamás (NetMasters) is közvetít.

Csapassuk a marketingtudást:

Közvetít: Balázs
11838781_10200846752848595_8054949435134200440_o.jpg

 

 

Befejezzük most. Épp a standunknál vagyunk (keresd a Kreatív Kontroll logóját akár a hátamon, akár a sajtófalon), aztán gyere dumcsizni.

 17:20 - Navigációs szokásokat, elakadási pontokat írj fel.

Eyequant, a szemkövető szoftvert készítő cég felfedezte, hogy a valódi szemkamerás vizsgálatot senki nem tudja (vagy akarja) megfizetni, ezért csináltak egy algoritmust, ami lényegében ijesztő pontosságal megadja ugyanezt.

3 e-mail címig ingyenes a próba. Én kipróbálnám. Nem érek rá megkeresni a linkjét, de ki tudod gúglizni, mert ügyes vagy.

Nézd meg ezt a videót a mikromomentumokról.

17:14 -  Használj Google Analyticset, mert hülye vagy, ha nem használsz olyat. A hülyézést már én tettem hozzá.

Most épp bannereket nézem, de azokat sajna leszarom.

Nem röhögtek a poénon, de kurva jó volt, hogy a Telekomnál van online cset az oldalon, és sokan ott kérdezik meg, hogy hol a cset. Használj csetet, mert növeli az ügyfélélményt.

Balázs az anyukatesztet (barátnőtesztet, tesótesztet) javasolja: leülteted az oldal elé egy ismerősöd vagy rokonod, és megkéred, hogy pl. vigye végig a vásárlást. Aranyat érő visszajelzéseket kapsz majd.

17:06 - jöjjön, hogy milyen a multi.

Külön webelemző van, külön traffic-csapat van, külön beta scientist, külön e-business osztály (ötletek megvalósítása).

Ott van mögöttük a nemzetközi cég tele szakemberekkel. Konferenciákra járnak (ki Dublinba, Google-höz). Jó rendszereik vannak. "Gusztustalanul sokat tudnak" (idéztem) elkölteni szoftverekre.

A Telekom 60 millióért fejleszt webáruházat.

Remélem, gusztustalanul sokat fognak szövegírásra is költeni.

Azt mondtam már, hogy a marketingszoveg.com magazinja ilyen jó cikkekkel van tele? Pl. egy 59 lépéses checklistet hadd vágok hozzád, mellyel az e-mailjeidet könnyebben meg tudod írni.

Ja, ez előfizetős kontent. Upszi. De miért nem fizetsz elő?

17:04 - Hogyan lesz pénz a webelemzésből? Az ábra alapján: elemzel, riportolsz és pénz.

16:59 - Lakatos Balázs (Magyar Telekom) jön, és azt fogjuk megtudni, hogy a Telekom hogyan elemzi a weboldalakat, és ebből mit tanulhat egy kkv.

Nem könnyű utolsó előadónak lenni, mert a terem szinte kiürült. Pedig ha ez nem saleselőadás, akkor érdekes lesz, mert multis tapasztalat.

A diákat nem bírom elolvasni, mert olyan apró. Minek csinál bárki olvashatatlan diákat, van egy ilyen betűpontkvóta a cégeknél, hogy nem lehet túl nagy betűvel kiírni dolgokat, mert adott hónapban elfogy?

16:52 - Rettegek attól, hogy este a céges levelezésben mi fog fogadni.

De a lényeg, hogy fizess elő a marketingszöveg friss magazinjára. 1 hete indult el, és folyamatosan jönnek az előfizetők és dicsérik, és ezt olyan jó hallani.

16:48 - Hogyan olvass a vevőd gondolataiban? Nézd meg, hogy mit csinál. A múltbeli hasonló viselkedésből következteted, hogy a jövőben ki hogyan fog viselkedni.

Ez a színfalak mögött a tömegek viselkedésének elemzésével megoldható. Kapsz egy nagy PACÁT (gráfot, ahol az elemek összekapcsolódnak). Ezt átalakítod egy algoritmussá, és lefordítod pl. „más ezt nézte” könyvajánlóba, „mások ezt vették”. Ezzel helyettesítő termékeket is ajánlhatsz (ha épp nincs raktáron az, amit a vevő szeretne).

A NagyNap.hu-s Zámbó Árpád most jött ide pacsizni.

16:39 - Az ajánlórendszer egy algoritmus (és sok-sok adat) alapján az adott felhasználónak a legrelevánsabb termékeket ajánlja fel.

Az Amazon már 1994-ben 1 millió könyvet árult.

Mit írjak a keresőbe, ha "egy jó könyvet" keresek? Na itt segít az ajánlórendszer: a vásárlásaimból felhasználói profilt állít össze, és számomra releváns könyveket kezd ajánlani.

16:36 - Németh Bottyán (Gravity) erről fog beszélni: 

Perszonalizáció 2.0: Másold le az Amazon.com erősségét, és biztosíts intelligens ajánlásokat a vásárlóidnak

Egy hónapban kb. 5 millió ajánlást szolgálnak ki, ez ügyfeleiknek 30 millió dollárt jelent. Ha jól értem, akkor folyamatokat optimalizálnak és pluszpént hoznak az ügyfeleiknek, tehát zsír a buli.

16:31 - Adj minél több fizetési opciót. Problem, ha nem lehet bankkártyátval fizetni, mert ejszen, nem 1960-at írunk. Magyarországon az utánvét is kell, mert az USÁ-ban már kihal, itthon még népszerű. Nem te (marketingesként) döntöd el, hogy a piacod milyen (hanem igazodsz hozzá, avagy alakítod).

Vajon a mellettem ülő kolléga tudja, hogy hova megy a közvetítés? Remélem, ideles majd.

Használj trust badge-eket, hiszen célod az, hogy hitelességet építs és megbízhatóságot sugallj.

A webshopod 3 másodperc alatt töltődjön be és 3 mega alatt maradjon.

Az előttem álló csávó megbotlott a lábamban. Ő emiatt már nem lehet ügyfelünk :( (just kidding)

16:27 - csordultig telt a terem és előttem is álldogálnak, tehát a diákat nem látom. Soma előadása tényleg jó.

16:23 - Miért hagyják el a kosarakat? Például:

  • ár (de nem azért, mert alapból drága, hanem a rejtett költségeid miatt)
  • túl magas szállítási költségek
  • még nem álltam készen

Így csökkentsd a kosárelhagyást:

  • tisztázd az árakat az elején, és legyen egyértelmű, hogy mi mennyibe kerül
  • jelezd minél egyértelműbben, hogy mekkora vásárlási érték felett van ingyenes kiszállítás (vagy bármi extra)
  • egyszerűsítsd a fizetést (eleve nehéz a webáruházban fizetni)

Ne kérj regisztrációt. A telefonszám ne legyen kötelező (sokan szenzitív adatnak érzik). Ha regisztrációt kérsz, akkor legyen elég az e-mail cím (ne kelljen külön felhasználónévvel szarakodni). Adatvédelmi elveket ne olvastasd végig mindenkivel (linkeld). Ha regisztráltatsz, akkor ne kelljen még e-mailben is megerősíteni az e-mailt.

Poént, hogy mire Soma végigszerencsétlenkedte az uszkve 20 lépést, addigra a kosara (a híres) alaplappal kiürült.

Magyaroszágon általában az is probléma, hogy hogyan költsd el a pénzed.

16:21 - Tóth Soma (Ghostmonitor) segíteni fog, hogy a kosárelhagyást csökkentsük. Azért fontos téma, mert 100 milliós éves forgalomnál 244 millió forintnyi bevételtől esel el a kosárelhagyók miatt.

A Facebook követi azt is, hogy te milyen szavakat írsz be, majd törlöd azokat – ezzel azt figyeli, hogy milyen szavakat kerülsz. Erről Somának eszébe jutott, hogy a kosárfolyamatban leütött billentyűzeteket figyelni fogják.

Mit tudtak meg?

Pl. azt, hogy sokan tényleg kitöltögették az összes mezőt, majd utána hagyták el a kosarat. Az ilyen embereket felhívták, hogy miért zárták be az oldalt. Kiderült, hogy a telefonhívás az embereknek tetszik, és mindenkinek volt egy apró észrevétele: a felhívottakat egy nagyon apró kis akadály gátolta a fizetésben. A telefonhívások konverziója 50%-os volt.

Ez a módszer egyébként illegális :( De a magyarországi adatkezelési szabályzat egészen agyrém.

Küldtek a kosárelhagyóknak e-mailt, ami 59-61%-os megnyitást ért el. Szövegíróként csettintek, ez mindent megver (vásárlási visszaigazolást is)

16:09 - Visszajöttem a konverziós terembe. Volt a standunknál a Zila (a cukrászda), és fanboykodtam, mert imádom az éttermüket.

Egyébként a kosárelhagyás évek óta egyre nő.

15:31 - A közvetítést nemsokára folytatjuk, de a Kreatív Kontroll standja kicsit népszerű.

13:57 - pörög az ebédszünet, az Online Katapult Domán Zsoltjával is összefutottunk, illetve több előfizetőnkkel (már a marketingszoveg.com előfizetőivel).

Elfogadtunk volna kiállítóként valamilyen ellátmányt, cateringet vagy bármit. Közben befutott Zoli a standunkhoz.

13:14 - Ezen a konferencián mikrokonverziónk az, hogy odajössz a standunkhoz. Másik, hogy elveszed a Kontent magazint és megadod az e-mail címed.

13:10 - Megállapítottuk, hogy a magyar cégben az inhouse-itisz nevű betegséget: mindent belül akarunk tartani.

Mi az ellenkezőjét csináljuk: kiszámoljuk, hogy mennyit ér az időnk. Amit megéri kiszervezni szakemberhez, azt kiszervezzük. Ez lehetőleg úgy minden, mert a szakember mindig jobb lesz, mint te.

13:09 - Azért fórumozz meg redditezz, mert mi pl. soha nem találtuk volna ki, hogy az egy létező probléma irodaszéknél, hogy a menstruációs foltot hogyan szedjék ki.

Vannak olyan országok, ahol az interneten normálisan fórumoznak az emberek, és nem nácizzák le egymást a második mondatban.

13:05 - Publikációs naptárunkat látja a közönség, amit 3-an szerkesztünk.

Itt rögzíted azt, hogy mit fogsz megírni és publikálni. 

Hatodik lépés: feladatkiosztás.

Ha valami mindenki feladata, akkor soha nem lesz kész. Egy tartalom létrehozásának az életciklusa kb. Úgy néz ki, hogy van egy stratégiád, hogy mit mikor hol miért fogsz csinálni. Ha megvan, akkor kutatsz: témaötletet, piaci trendeket. Ezután tartalmat készítesz. Ezt publikálod. Az eredményeket kiértékeled. A tanultakból pedig módosítasz a stratégiádon, ha kell.

Mondok egy példát: rájössz, hogy az este 8-kor kirakott Fb-posztnak nincs akkora elérése, de ha hatkor rakod ki, akkor az jó. Ezt a stratégiádba beveszed, és innentől hatkor megy ki a poszt.

Vagy rájössz, hogy a 200 szavas, csak a Google-nek írt izzadvány nem jó cikk, mert a 2000 szavas érdekes szakmai anyag lekörözi úgy a Google-ben, mint megosztásokban. Akkor a stratégiádban átírod a tartalomhosszt, és eszerint dolgozol.

13:03 - Az ügyfeleink edukáltabbak, mint az átlag. Erre büszkék vagyunk.

Olvasd a Kontent magazint is. (Ha már ott vagy, fizess is elő.)

13:02 - Negyedik lépésben meghatározzuk, hogy milyen tartalmakat adjunk. Itt még nem publikációs naptárt rakunk össze (bár az tök jó hívószó), hanem a fő témaköröket és tartalomtípusokat állítjuk össze.

Ez azért fontos, mert piacról piacra eltér, hogy ki mit szeret. Ez trivialitás, de ebből következik, hogy a felsővezető buyer personádnak nem macskás képeket fogsz adni Facebookon, mert nincs fent Facebookon -- hanem LinkedIn-re publikált cikkeket és rövid videókat, mert a felsővezetők 3-5 perces videókat szívesen néz, a konkrét számra nem emlékszem, de hidd el nekem.

Ez azért jó, mert nem fogtok keresztbe dolgozni.

13:00 - csatornák és sales funnelek! Mi PPT-ben rakosgatjuk össze, mert vizuális típusok vagyunk.

Mi traffic-leadgen-sales-retention négyesben gondolkozunk.

12:57 - A leltározás után buyer personák. Itt egy cikkecske.

Ha odajössz a Kreatív Kontroll standjához és adsz egy névjegyet, akkor később megkapod a diasort.

12:55 - Minden tartalmad termék. Akkor viszont leltároznod kell.

img_0193_2.JPG

12:54 - Ha Neil Pateltől megkérdezik, hogy "Jó, de ez működik-e", akkor Patel benyúl az esettanulmányos dobozba, és véletlenszerűen odavág 20 db-ot.

Magyarországon le vagyunk maradva. A Coca Cola már tolja. A Red Bull már tolja. Az AmEx már tolja.

12:51 - Győzd meg a vezetőséget. Magyarországon ez gyakori probléma: kimegyünk a céghez, mert a marketinges megkér minket, hogy győzzük meg a főnökét, mert nem hisz benne. Semmi gond, majd megduplázza az AdWords-költéseit, és 3 év múlva eljutsz ugyanoda: a tartalommarketinghez.

vezetoseg.png

Az átlagos cég nem tud 1 évre előre gondolkodni. Kérdés: a céged mennyi idő alatt épült fel? Az is 1 hónapos kampány volt?

Na ugye.

12:51 - elhangzott a "baszarintani" és a "delegálni" szó is. Autentikus Kreatív Kontroll-előadás. 

3 laptopos ügyfelünk van, és egyikük sem tudta megoldani azt, hogy legyen az oldaluk egy kalkulátor, ami vásárolni segít. 

12:50 - Nem kijelölöm 10 millióért az RTL-en a pisiszünetet, hanem én vagyok a film.

Zoli azt mondja, hogy hatékony módszer (több ezer esettanulmány bizonyítja, hogy igen), és a marketingszoveg.com blogját hozza példaként, ahova heti 3 cikket írunk. Ma már heti 5-öt.

Miért heti három? "Mert ezt a számot húztam ki a seggemből." 

Nem futtatta át bestpractice-masinákon, hanem kipróbáltuk, elindítottuk, aztán szevasz.

12:45 - az előadás céljai: felejtsük el a tartalommarketing definiálgatását, mert azon már túlvagyunk. A másik célja, hogy el tudd készíteni a tartalomstratégiád.

Joe Pulizzi definíciójával kezdünk, és ígérjük, hogy ez az egyetlen ilyen dia.

További 44 definíciót itt találsz. Szerintem ez legyen elég a magyar piacnak. Mi viszont haladni fogunk, és a definíciókat tudottnak vesszük.

12:44 - Sipos Zoli, a Kreatív Kontroll ügyvezetője kezd, és segíteni fog neked, hogy megspórold a tanácsadókat. 7 lépést hoz, amelyekkel a tartalommarketing-stratégiád felépítheted. Több ügyfélnek készített stratégia tanulságait beleszőttük az előadásba, és ultrakonkrét lesz.

Benyóval azt tippeljük, hogy 3 perc alatt elhangzik az első káromkodás.

Gyorsan linkelem is pár cikkünket a témában, elvégre a tartalommarketinghez értünk egy pötit.

A Content Marketing Institute 2016-os kutatását feldolgoztuk (és kiszedtük belőle a legfontosabb insightokat).

Arról, hogy mi a tartalommarketing-stratégia és miért fontos

Esettanulmány, hogy 124%-kal növeld az eladásaidat.

Csapassuk.

A felkonfban elhangzott, hogy Zoli táncolni is tud.

12:24 - A Marketing & Vevőszerzés teremben ülök, elébb intettem Benyónak. Polgárdi Edina (Origo) beszél a display-hirdetésekről, amely az előadáscím szerint a Google AdWords és a Facebook alternatívája lehet.

12:15 - Mindjárt átmegyek a Marketing-terembe, és meghallgatom Zoli előadását. Izgiség!

Miért hagyják abba a vásárlást? Jellemzően azért, mert elfelejtik. Sok látogató a kosárba rakást még böngészésnek tartja.

Ha kosárelhagyás van, akkor azzal foglalkozni kell.

12:11 - vagy egy popup, ahol 3 opció közül választhat, ami 3 különböző landingre viszi -- tehát kiválaszthatja a neki releváns ajánlatot.

A folyamat 3. eleme a megfelelő pillanat. A popup kiemelten érzékeny terület, mert könnyen elronthatod a relevanciát, és tönkreteheted a látogatói élményt.

A tökéletes pillanatot nem tudja megmondani, és nagyon bólogatok: ezt neked kell megtalálnod a te ajánlatodnál, a te oldaladon.

Az Optimonk prezident.

A referencialistában elhangzik az Avon is, ezt meg tudom erősíteni: tartottunk nekik tréninget (már mi, a Kreatív Kontroll), és kérdezték a popup szövegezését, amelyben segítettünk. A holnapi e-mail marketing tréningünket linkelhetném, de már nincsenek jegyek.

12:09 - használhatod az intelligens popupot arra is, hogy egy plusz érvet adj a látogatódnak, hogy meggyőzd. Pl. a Booking.com azt mutatta meg a látogatónak, hogy éppen hányan nézik az adott szállást (sürgősségnövelő elem).

12:05 - Kb. az oldaladat elhagyó látogatók 20%-át meg tudod menteni (a nemvásárlás tragédiájától), ha az onsite és offsite retargetinget együttesen használod.

Hogyan néz ki a folyamat?

Az 5000 Ft kosárértékű látogató nem ugyanannyit ér neked, mint az 50 000-res kosarú user. Más szöveg, más meggyőzési elem.

Első vagy visszatérő látogatókat különböztetünk meg. Vagy forgalmi forrás alapján különböztetsz, esetleg az olvasott tartalom vagy a kosaruk tartalma vagy a vásárlói története alapján megtalálod a célcsoportod.

A célcsoportod: az oldalelhagyók, akiket szegmensekre (lsd fent a szempontokat) bontasz

A 2. lépés, hogy a megfelelő ajánlatot megtaláld.

Pl. a látogatók 75%-a tervezi, hogy az elhagyott kosarához visszatér, és befejezi a vásárlást. Általában nem történik meg, de kiváló ajánlat ilyenkor egy sürgetés vagy ingyenes kiszállítást (tehát az ajánlatod maga az, hogy fejezze be a vásárlást.)

12:00 - a remarketing korlátja az, hogy drága. Mi jellemzően ezért nem használjuk.

Az offsite retargeting azokat üldözi, akik már elhagyták az oldalad. Az onsite retargeting még az oldaladon tudja megszólítani és visszacsatornázni a látogatóidat.

A felugró ablakok mindenkit idegesítenek -- azért, mert rosszul vannak beállítva és nem relevánsak. 

11:59 - Zoli mindjárt jön, 12:30 a Marketing-terem. Király lesz a dolog.

12472834_10201655995358312_5553922611980718992_n.jpg

11:58 - Átlag konverzió 2%, a látogatók 6% tesz kosárba bármit. Átlag kosárelhagyás 67%. Ez azt jelenti, hogy a látogatóid 98%-a nem vásárol.

Az átlagos cég a látogatószám növelésére figyel. Másik módszer az, hogy a látogatóid értékét maximáld. Ez utóbbi azért logikusabb, mert a látogatóidért fizetsz.

Azt említettem-e már, hogy a magazinunk előfizetős része dübörög? Nemrég valaki szólt, hogy a blog epic és azonnal előfizet. Pacsi!

11:54 - Mezei Nikolett jön az OptiMonktól. Arról fog beszélni, hogy hogyan ne veszítsük el a vevőinket, illetve hogyan maximáljuk a vásárlóink értékét.

11:50 - Az egyszerűség nem lebutítást jelent. Még az iskolázottabb emberek is preferálják azt, ha a szöveged érthető.

Utolsó tipp: kerüld a szenvedő szerkezetet. Nem "a szerződés nem kerül iktatásra", hanem "mi nem iktatjuk a szerződést". Nem kell cifrázni, mert nem disszertációt írsz, hanem kommunikálni kívánsz.

Első hozzászólás: valaki szólt, hogy a szenvedő szerkezeteket néha muszáj, mert a Fogyasztóvédelem szólt nekik, hogy a jogi nyelvben máshogy van. Nem tudom, milyen fogyasztót védenek, ha az a munkájuk, hogy az egyszerűbb szöveget érthetetlenebb jogi nyelvre fordítsák le.

11:43 - Hány verzió a konverzió, itt ás a lojalitás, ez a szöveg büntet. A lényeg, hogy folytatódunk a konverziós teremből. Nem késtem le túl sokról, ahogy nézem, webshopok és weboldalak gyakori hibáit nézzük újra.

Gergely Vera beszél (Vilagosbeszed.hu) nagy svunggal, első tippje az, hogy ne írj felesleges dolgokról. Második tipp az, hogy szólítsd meg az olvasót - ha nem hozzá beszélsz, hanem róla, akkor plusz agymunkát adsz neki, amit le kell fordítania.

Használd az ő nyelvét, és azt is következetesen. Pl. ne proforma-számlázd a díjbekérőt, mert nem biztos, hogy érteni fogja. A szóismétléstől ne félj, írj rövid mondatokat. Verának érik a "Kreatív Kontroll approved", hiszen marketingkommunikációs igazságot szól.

Egy bekezdésed egy dologról szól, ez rövid bekezdéseket jelent. Szerkesztési tippeket mi is adtunk.

10:46 - Szőnyegbombázás (amire nincs pénzed kkv-ként) helyett célozz, és érd el, hogy a nagyon jól meghatározott célcsoportodnak a csapból is te folyj. (Igen, ezt így írják helyesen.)

Másik előny, amit egy szoftverben keress: automatikus szegmentálás azért, hogy ne kelljen 5 embert felvenned azért, hogy a szegmentációt elvégezd.

A következő lépés: automatikus termékajánlás. Ne neked kelljen gondolkoznod azon, hogy melyik ügyfelednek mi kell, hiszen ezt elvégezheti neked a szoftver. Ha nem vagy Amazon (több száz milliós adatbázissal), akkor "segített" mesterséges intelligenciát használ a szoftver.

Válaszd szét a kosárértékes és az ügyfélértéket. MiniCRM mindenek felett.

Megyek ki a standhoz, mert szünet van.

3-7 interakció kell egy vásárláshoz

10:41 - jutalmazd a törzsvásárlóidat azzal, hogy az új termékeket korábban megvehetik.

Ne kedvezményezz mindenkinek: aki megveszi teljes áron, annak add el teljes áron. Lehetőleg csak a leszakadó vásárlókat próbáld visszaszerezni kedvezménnyel, de az értékesítési stratégiád alapja ne az legyen, hogy olcsó vagy.

A hírlevél/CRM-szoftverekben ezeket az előnyöket keresd: összefogja a többi csatornádat (pl. Facebook-hirdetéseid adatait integrálni tudod, elérhetőségeket át tudod dobni innen oda és integrált, több csatornán futó kampányokat tudsz megcsinálni megőszülés nélkül, mert minden csatornádat tudod kezelni).

10:38 - Ne mindenkinek ugyanazt a hírlevelet küldd. Ehhez ügyfélperszónákra (sic) van szükséged, a perszóna egyébként olyan hölgyet jelent, akinek erkölcseinek kerítése relatíve könnyen átugorható, mert hisz alacsony.

De egyébként a buyer personákról van szó.

Emellett fontos a vásárlód problématudata és az, hogy mennyit tud a termékedről. Máshogyan kommunikálsz az első vásárlónak, aki még nem hallott rólad és nem ismeri a termékcsoportodat (csak a problémát ismeri), és más leveleket küldesz a törzsvásárlódnak.

Szegmentációnál fontos: hányszor vásárolt nálad és mekkora értékben. (RFM-szegmentáció.)

10:30 - Leskó Norbert jön (MiniCRM), aki a vevőélettartam-szemléletről fog beszélni, vagyis arról, hogy a drágán megszerzett vásárlóidat hogyan tartsd meg.

Zoli épp a Chrysler mellett issza az energiaitalt, és nagyon siet, hogy 12:30-ra ideérjen, amikor előad. 12:30-tól Marketing & Vevőszerzés teremre figyelmezz.

10:25 - Hogyan csökkentsük a kosárelhagyást? A Google Analytics csatornaábrázolása segít megmutatni, hogy hol esnek ki a vásárlók. A legtöbb webáruháznál 60% feletti a kosárelhagyás, náluk 50% körül volt, ami már jó alap.

Jó kampány: ha befejezed a vásárlást, akkor ingyen szállítjuk házhoz a terméked (ez kosárelhagyóknak kimenő levél). A kosárelhagyások csökkentésével megvan az 5%-os konverzió.

Összefoglalom a legfontosabbakat, hogy mit csinálj, ha webáruház vagy:

1) Gyűjts feliratkozókat (popup, exit popup, csalitermékek)

2) Küldj hírlevélsorozatot (6 részes, 12 részes, akárhány részes)

3) A hírleveleid számait próbáld megemelni

4) A kosárelhagyást próbáld csökkenteni (előbb összefoglalt kampány)

10:20 - A/B tesztben futtattak egy exit popupot és sima popupot. Egyiken 12%-os leértékelés, másikon ajándéktermék. Ezzel bevezetés után duplázódott a konverzió.

Ha jól értettem, akkor sok-sok (kulcsszavazott) tartalommal további 1 százalékpontos növekedést értek el (3%-nál járunk).

Optimalizáljunk: a 6 részes levélsorozatod kiküldéseidet vidd fel egy táblázatba (megnyitási arány, átkattintás, vásárlók stb.). A célod az legyen, hogy egyik levélről a másikra csak 10%-ot javíts.

Pl. megnyitásnál tesztelj 3 tárgymezőt.

Átkattintást a tartalommal tudod növelni: jobb tagolás, képcsere, egyértelműbb gomb.

A vásárlás megemeléséhez az érkezési oldalt buheráld.

Ezek a 10-20%-os javulások 6 levélen 1 milliós pluszforgalmat hoztak ebben az esetben, szóval tesztelgess, mert van benne maneeeyh. 4%-os konverziónál járunk.

10:06 - Durst Gergely (DVDOlcson.eu) következik, aki esettanulmányt hoz: "Így értük el az 5%-os konverziót"

Náluk a legfontosabb mérőszámok: látogatások, átlagos kosárérték, visszafordulási arány és vásárlási konverzió. 1%-os konverzióról indulnak, 3 lépéssel vitték fel 5%-ig.

1) Értékesítés megtervezése és adatbázis.

Exit popuppal iratkoztatnak fel, landing page-eken kínálják a csalitermékeket, plusz egy hírlevélfeliratkozási formjuk is van. Ha valaki feliratkozott, akkor 6 részes autorespondert kap.

10:04 - Legyél gyors. A sebesség közvetlenül kihat a konverziódra (minél gyorsabb vagy, annál magasabb).

Másik hiba: ha a kattintás után nem egyértelmű, hogy mi történik. A gombnál jelezd, hogy elindult egy folyamat, mert a felhasználód nem biztos, hogy észreveszi, hogy a böngésző címsorában egy új oldal kezdett betölteni.

Következő alapszabály: segíts nekem.

Pl. termékoldalon hiba, ha nincs rajta, hogy mikor kapom meg a terméket, mennyibe kerül a szállítás, mikkel tudok fizetni. Vicces hiba: "garancia: hívja az ügyfélszolgálatot" -- nyilván mindenki tárcsázni fog azonnal (nem).

Használj folyamatjelző sávot is.

Írd ki, hogy mi mennyi ideig tart. (Pl. űrlap kitöltése 3 perc) Cta-nál biztosan növeli a kattintást, mert tervezhetővé teszi a folyamatot az oly nagyon felgyorsult világban.

Következő szabály, hogy bízz a látogatóban. Például ne regisztráltasd egy egyszerű vásárláshoz.

Következő szabály: legyél kedves

Kolboid mutatja a viccesen tanárnénis hibaüzeneteket: Először mutatkozzon be! Hibásan kitöltött mező!

9:54 - 2. szabály: ne akadályozz. Minden oldal minimum 30%-a mobilos forgalom, tehát miért nem optimalizálsz mobilra. Kolozsi is érzi, hogy ez nem új hír, de az oldalak durván 40%-a nincs mobilra optimalizálva.

Múlt heti hír: a Google még jobban figyel a mobilos találati eredményeknél a mobilos oldalak súlyozására. Tehát ha nem optimalizálsz, akkor hátrányba kerülsz és pénzt veszítesz.

Fontos: az optimalizálás nem azt jelenti, hogy jól jelensz meg, mert az alap. Nagy hiba, ha a termékért (vagy az infóért) görgetni kell, ergo nem azt adod, amire kíváncsi vagyok. Ebben a cikkben linkeltem a mikromomentumos videónkat, abban is beszélünk erről.

 9:52 - Első szabály: ne zavard meg a felhasználót. Kolboid mutatja az agresszívebb popupokat, melyek bár hozzák a számokat, de tényleg tönkreteszi a felhasználói élményt.

Figyelj arra, hogy egy popup ne jöjjön fel többször. Több ügyfelem oldaláról nem tudok dolgozni, mert minden aloldalon feljön ugyanaz a felugró ablak.

Mi a baj a kapubannerrel? (Már azon kívül, hogy ronda.) Leginkább az, hogy kattintható, és a legtöbb teszt szerint a felhasználók az oldal oldalsó részén kattintanak pl. görgetéshez.

 9:48 - A felhasználói élmény az az összkép, ami a webshopod használata közben kialakul.

Milyen az értékes élmény? Vonzó, hozzáférhető, hiteles, megtalálható, használható és hasznos.

Bár megfoghatatlannak tartanád, de a felhasználói élmény tervezhető. A legtöbb projekt azért nem sikerül, mert nincs meg a harmónia az üzleti célok, technológiai lehetőségek és felhasználói igények között.

Ha csak a felhasználói élményeket veszed figyelembe (úgy értem: túlzottan), akkor a költségeid idővel elszállnak.

 9:45 - István blogját érdemes olvasni, 2 perc alatt megtaláltam kedvenc cikkem, melyben 13 web, mobil dizájn, UX és UI trendet mutat be. Én nevettem. Tényleg. Igaza van, én se szeretem a trendmegmondást.

9:42 - Mindjárt indul a konverziós terem, az első előadó Kolozsi István (FPS), aki gyakorlati UX/UI tippeket hoz arra, hogy a webáruházas vásárlásokat élménnyé tegyük.

A konferencián egyébként 1500-an vagyunk (a bejelentkezés szerint).

9:08 - Az a szubjektív benyomásom van, hogy mindenki ismer minket, sokan tudják a nevünk, tudják, hogy mikor hol állítottunk ki, és most megjegyezték, hogy a mikromomentumos videó milyen jól sikerült. 

8:40 - Láttad már, hogy mennyire epic az új marketingszoveg.com? Napi 1 cikk vár az előfizetés mögött. De minden részletet leírtam itt, többek közt azt is, hogy hogyan tudod erőlködés nélkül 17 565%-kal hatékonyabbá tenni a marketingedet.

 8:31 - Ojtó Szabolcs a Kézműves Marketingtől épp beköszönt. Megkérdezte, hogy mit közvetítünk addig, amíg még nem indult el az Expo igazán. Mondtuk, hogy a BENYOmásainkat, érted, Benyó után, hihi. (Egyébként ő is közvetít.)

8:25 - Konferenciáskodásaitokért

Bombajóabuli. #ecommerceexpo2016

Marketingszöveg.com (@marketingszovegcom) által közzétett fénykép,

 

7:58 - Egyelőre semmi nem történik, Benyóval elbeszélgetünk, Viki hozott kávét, előbb Csepregi Balázs (Mailmaster) köszönt nekünk és vitt egy Kontent magazint. A szórólapunk is tetszett neki. Szakmai haverkodás van, látogatók még nincsenek, de hát elég korán van még a marketinghez.

 7:41 - Érdekes kiállítói tízparancsolatot kaptunk. 10391844_10154019317541740_3043540844126699175_n.jpg

Én a poszt megírása után elrohanok felvenni pénzt az "50 000 Ft + áfás helyszíni készpénzben fizetendő bírságra", amit a fenti pontok megsértése esetén kapnánk.

Mivel rosszat nem írhatunk publikusan, ezért abszolút pozitívan írom le, hogy én és az egész Kreatív Kontroll bizony sok kiállításon és konferencián voltunk már, de még egyik helyen sem kezeltek minket ilyen különlegesen.

Kommentár nélkül hozzátenném azt is, hogy kiállítóként több százezer forintot fizettünk azért, hogy itt legyünk.

Szóval a közvetítésünkben csak pozitív dolgokat fogunk állítani (7-es pont). 

7:30 - Nem tesz boldoggá az, hogy 7-re jöttünk. Nyílt kérdés minden magyar konferencia szervezőjéhez: ti ezeket a korai időpontokat élvezitek és szerettek korán kelni? Az élvezeten kívül más indokot nem tudok arra, hogy vajh' miért nem lehet 2 órával csúsztatni a kezdést.

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása